MDT McKenzie Módszerének® gyakori helytelen értelmezései

Sok az MDT-vel kapcsolatos félreértés, melyek közül néhányat alább felsorolunk:

Engedjék meg, hogy ezen kérdések mindegyikével pontról pontra foglalkozzunk, hogy pontosabban ábrázoljuk, mi is az az MDT:

Az MDT nem csak egy gyakorlatsor

Habár a gyakorlatok fontosak, az MDT egy vizsgálati folyamat, és egy problémamegoldó paradigma. A terapeuta a kórtörténetből nyer jelzéseket a beteg testét érő hétköznapi terhelések hatásairól. A kórtörténet közben a terapeuta elkezd egy differenciál-diagnózist kialakítani. Először is, a probléma vajon mechanikai befolyásoltságú-e, gyógyszeres befolyásoltságú-e, biopszichoszociális befolyásoltságú-e, vagy a fentiek bármilyen kombinációja?

Amennyiben mechanikai eredetű, a szindrómák melyike a valószínű diagnózis: Derangement, Diszfunkció, Poszturális, vagy Egyéb. A fizikális vizsgálat, mely egy sor terhelési stratégiát tartalmaz, megerősíti vagy megcáfolja a kórtörténeti diagnózist.

Az MDT nem csak a Derangementről szól

Habár nagyon gyakori, a Derangement Szindróma nem az egyetlen szindróma az MDT-ben. A másik két szindróma – Diszfunkciós és Poszturális Szindróma fontos klinikai entitások. A negyedik csoport az ‘Egyéb’, amely a patológiák számos alcsoportjából áll, melyeket az MDT terapeuták fel tudnak ismerni, és megfelelően kezelik azokat. Az ‘Egyéb’ alcsoportjai a stenosist, krónikus fájdalom szindrómát, sacroiliacalis ízületet, mechanikailag nem reagáló radikulopátiát, traumát/gyógyuló traumát, és a posztoperatív állapotokat tartalmazzák.

Az MDT nem csak extenzió

Habár az extenzió egy gyakori kezelési javaslat, minden mozgás síkot tekintetbe veszünk mind a vizsgálat, mind a kezelés során. A kezelésben használt gyakorlat iránya a vizsgálati folyamat során az ismételt mozgásokra, ill. kitartott pozíciókra adott tüneti és mechanikai reakcióktól függ.

Az MDT nem csak a csigolyaközti porckorongról szól

Míg a discus-modell hasznos módja a Derangemenet szindróma magyarázatának a gerinc esetén, a legtöbb derékfájdalom tényleges forrása nem ismert. Hangsúlyoznunk kell, hogy az MDT nem egy pato-anatómiai diagnózisra támaszkodik, hanem egy alapos klasszifikációs rendszer köré épül, mely az ismételt mozgásokra adott tüneti és mechanikai reakciókon alapul, és ez önmagában a szükséges kezelési stratégiához vezeti a terapeutát.

Az MDT nem csak az ismételt véghelyzeti mozgásokról szól

A statikus pozíciók és a középtartományú mozgások mind részei az erőkifejtési fokozatok és erőkifejtési alternatívák spektrumának.

Az MDT nem hagyja figyelmen kívül a biopszichoszociális hatásokat

Valójában, az oktatás és a betegnek adott kontroll hangsúlyozása által, az MDT a klinikai kezelésnek egy nagyon erős biopszichoszociális rendszere. Az MDT terapeutákat arra képzik, hogy felismerjék a pszichoszociális tényezőket, beleértve a félelemelkerülő magatartást, és a passzív megküzdési stratégiákat.

Az MDT nem zárja ki a manuálterápiát

Habár elsőként “kézhasználat nélküli” megközelítést alkalmazunk, a mobilizáció és a manipuláció mind részei az erőkifejtési fokozatok kontinuumának. Az MDT középpontjában elsősorban az oktatás és az önállóan irányított kezelések állnak annak érdekében, hogy csökkentsük a terapeutától való függést, és hogy kontrollt adjunk a betegnek tünetei ellenőrzésében. Amikor ez nem sikerül, a “kézhasználattal” járó technikák használata, mint pl. a mobilizáció, az erőkifejtési fokozatok részét képezik. Mindazonáltal, a “kézhasználattal” járó technikákat csak arra használjuk, hogy lehetővé tegyük a beteg számára az önkezeléshez való visszatérést.

Az MDT nem csak a gerincről szól

A vizsgálat és a csoportba sorolás koncepciói a végtagokra szintén sikeresen alkalmazhatóak, ami egyre inkább alátámasztottá válik a szakirodalomban.

Rövid összefoglalásként, az MDT egy csoportba sorolási rendszer. A fájdalom mechanikai és nem-mechanikai eredete közötti különbséget, és a funkcionális korlátozottságot kutatja. A tüneti és a mechanikai változásokat vizsgáljuk ismételt véghelyzeti mozgásokat és kitartott pozíciókat használva.